2011-ben kezdődött minden. Ez volt az az év, amikor először állítottam fel a sátramat a Fehérvárcsurgói víztározó partján. Akkoriban még bárhol helyet foglalhattak a Catch and Release szemléletet követő horgászok. Esélyt kapva arra, hogy újabbnál-újabb területeket fedezzenek fel - az aktuális szabályok betartásával - a víz alatt elterülő több mint 200 hektáros világból. Az elmúlt 6 év alatt rengeteg tapasztalatot szereztem itt. Nagyon sok arcát láttam már Csurgónak, de még mindig tud újat mutatni. Sokat beszélgettem olyan horgászokkal, akik elindították ezt a fajta horgászmódszert a tározón, akik harcoltak a jelenlegi helyzetért és ellene. Függetlenül attól, hogy melyik cég termékeit részesítik előnyben, egy közös cél hajtja őket. A siker itt sohasem garantált, ezt azért szögezzük le! Viszont minden kapásban ott van a lehetőség, hogy álmaink halával hozzon össze minket a sors egy fénykép vagy egy videó erejéig.

Idén végre sikerült egy 3 hetes horgászatot megszerveznünk barátommal Sztanke Istvánnal. Már januárban lefoglaltuk a 1-es bojlis horgászhelyet. Bízva a tavaszi felmelegedésben, mindenképpen a sekélyebb részekre koncentrálódott a választásunk. Igaz fogalmunk sem volt, hogy április közepén milyen körülmények fogadnak majd minket. Aktuális vízállás, vízhőfok, időjárás, frontok stb. Néhány dolog azok közül, amik nagyban befolyásolhatják a horgászatot. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a közvetlen mellettünk lévő horgászhelyeken helyet foglaló horgászok stratégiája sem! 

Elérkezett végre április közepe. A meteorológusok nem várt időjárást jósoltak. Egyik hidegfront követte a másikat. A novemberben elmaradt havas képeket is be tudtuk pótolni. Egy pillanat alatt kiürült a part.

A hőmérő higanyszála még nappal sem nagyon akarta elhagyni a 4-5 fokot, este pedig nagyon hamar 0 fok alá esett. A kezdeti 14 fokos felső vízréteg gyorsan 9 fok alá hűlt. A tartós havazásnak, havas esőnek, köszönhetően a Gaja-patak folyamatosan hűtötte az előttünk lévő területet. Az erős, sokszor viharos szél a vízre szállást is komolyan veszélyeztette. Az előrejelzéseket nézve esélyt sem láttunk a javulásra, de a néhány kapás, amire néha 3 napig kellett várni tartotta bennünk a lelket. A tervezett három hetet semmiképpen sem akartuk az időjárás miatt megszakítani. Az első hét jelentős részét a sátrainkban töltöttük, és vártuk azt a pillanatot, amikor végre vízre tudtunk szállni akár csak egy csali frissítés erejéig.

A második héten a bójámat –amit az előírásoknak megfelelően helyeztem el- átraktam egy új helyre, mivel a horgászhelyek kiosztásának köszönhetően nagyon nagy volt a zsúfoltság a vízen, az írott és íratlan szabályok figyelmen kívül hagyása miatt.

Az előrejelzések minimális javulást ígértek, ami kizárólag hőfokokban volt mérhető. A folyamatos erős, viharos szél, ami napról-napra, sőt óráról-órára irányt váltott nagyon próbára tett bennünket fizikailag és szellemileg egyaránt.

Az évek alatt sohasem tapasztalt időjárási körülmények feladták a leckét. Az időjárás miatt órákat ültem a sátramban, válaszokat kerestem arra, hogy miért szótlan napok óta a jelzőm, amikor a mellettem lévő helyekről sorra jelentkeznek a kapások. Ha csak tehettem a vízen voltam és próbáltam megoldást találni. Az erőfeszítésem nem voltak eredménytelen. A kezdetektől bíztam a csalikban, az új helyekben, egy valamivel viszont nem számoltam. A hét közepén átforduló, és két napig tartó viharos déli széllel. Rájöttem, hogy a számomra tökéletesnek tűnő helyek nagymértékben megváltoztak.  Ezért új helyeket kerestem. Olyan területeken kellett horgásznom, ahol csak a legvégső esetben próbálkoznék. Csupán néhány méterre voltam az első héten horgászott területtől, viszont olyan érzésem volt, mintha egy teljesen másik tavon lennék!

A harmadik hét elején kezdett minden összeállni. Minimálisan, de az időjárás elkezdett javulni. Végre voltak időszakok, amikor nem fújt a szél, és nem esett az eső. Le lehetett venni az esőruhát, és a reggeli kávét is közösen tudtuk meginni anélkül, hogy vizesek lettünk volna. Az elmúlt két hétben csupán órákban tudtuk számolni a „jó időt”.

A bójámat visszaraktam az eredeti helyére. Bíztam abban, hogy hamarosan megszólalnak a jelzőim. Már itt volt az ideje. 17 nap alatt csupán 8 kapásom volt. Ez az eredmény minden szempontból jócskán elmaradt a körülöttem lévőkétől. Az előző éjszaka is Red Army-val csaliztam, ami a reggeli frissítésnél még tökéletes állapotban volt, így nem cseréltem le. Egy PVA szalagra 4 darab felezett 20x24-es dumbbelt fűztem a horog mellé, a koncentráltabb etetés miatt. A bója környékére szórtam még 15-20 szemet. Ismét elkezdett esni az eső így beültünk az autóm hátsó részébe, mert nem volt kedvünk elvonulni a sátrainkba. Kávéztunk és próbáltuk megfejteni az elmúlt napok történéseit. Végre elállt az eső, szélcsend volt. Az elmúlt hetek statisztikáját követve nem számítottam napközben kapásra. Tökéletes alkalom volt a radarozásra ezért közel 1 órát a vízen voltam. Ahogy kiértem a partra csak pár perc telt el, mikor észrevettem, hogy nagyon gyenge ejtős kapásom van. Kezembe vettem a botomat és próbáltam felvenni a kontaktust a hallal, de ekkor még nem éreztem semmi ellenállást. Csónakba szálltam és elindultam a bójám felé. A hal átúszott Pityu egyik zsinórja alatt, amit a vízen sikerült megoldanom. Talán 40 méterre voltam a haltól, ami még mindig csak minimális ellenállást tanúsított. Háromszor-négyszer belerántott a zsinórba, amiből arra következtettem, hogy ismét egy kisebb példány vette fel a Red Army-t. 15 méterre lehettem a haltól, amikor egyik pillanatról a másikra valami hatalmas súlyt kezdtem el érezni a botomon. Nem volt rángatás, nem volt kirohanás. Csupán egyenletes hatalmas erővel történő húzás. Már éreztem, hogy jobb hallal van dolgom. Az időjárás végre velem volt. Szélcsend, tükör víz. Kívánni sem lehetett volna tökéletesebb körülményeket. Amikor végre a hal fölé értem felhajtottam a csónakmotoromat, mivel a hal folyamatosan a csónak alatt akart védekezni. Számtalanszor megforgatta a csónakomat. Végre sikerül a víz felszín közelébe húzni. Láttam, hogy hol törik a víz alá az előtétzsinórom és hol jön fel a menekülni próbáló hal farokúszója, és mekkora az az úszó! Abban a pillanatban tudatosult benne, hogy kivel hozott össze a sors. A lábaim elkezdtek remegni, azonnal állítottam az orsóm fékjén, és imádkoztam, hogy tökéletesen tartson a 4-es Gardner Continental Mugga. Kikiabáltam a partra Pityunak: Ez a MAX!! Először kétkedve vette tudomásul a mondandómat, viszont az egyik menekülési kísérletnél pont látta a hatalmas úszót. Akkor már tudta Ő is, hogy egy régi álmom kezd valóra válni. 20-25 perces kemény, de annál izgalmasabb fárasztás után végre előttem, a felszínen lebegett az ország legnagyobb tükröse. Már csak a szákolás volt hátra. A merítőt szépen lassan alátoltam. Nagyon nehezen tudtam a teljes testet a merítőbe varázsolni, de végre a farokúszó is szépen lassan belecsúszott a hálóba. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába. A csónakomban mindig van nálam egy lebegő mérlegelő zsák. Ez viszont csak egy standard méretű. Évekkel ezelőtt vettem egy XL méretűt is. Minden csurgói horgászatomra magammal vittem, kimondottan a „neves” csurgói halaknak, de eddig még egyszer sem volt használva. Ezt hozta be nekem Pityu. A szétszedett merítőmmel együtt biztonságba helyeztük MAX-ot. A parttól kb. 30 méterre várakoztam kezemben álmaim halával, amíg a barátom elkészített mindent a hal fogadásához. A pontybölcsőt a vízben helyezte el. Nem szerettük volna feleslegesen kivinni a vízből. Közösen a bölcsőbe raktuk, itt láttuk először a valódi méretét. Hatalmas volt!

Gyorsan megszabadítottuk a merítőtől, és gondosan megfelelő vízmélységben, biztonságosan lekötöttük. A fényképezés némi előkészületet igényelt ezért döntöttünk a lekötés mellett. A fényképezéshez a parton állítottuk fel a bölcsőt és ketten kihoztuk a halat.

Még mindig nem hittük el, hogy valójában mi is történik velünk. Nagyon szépen tűrte a fényképezést, sokkal egyszerűbb volt vele „dolgozni” mit kisebb társaival. A fényképezést egy gyors mérlegelés követett. A hitelesítés miatt digitális és analóg Reuben Heaton mérleggel egyaránt lemértük. Mindkét esetben 36,4 kg volt MAX tiszta súlya. A hal hossza 101 cm, a legnagyobb kerülete 94 cm.

A mérlegelés után rögtön visszavittük a vízbe.

Itt már érezte, hogy jó helyen van. Pár perc múlva a kezeim közül szépen lassan kicsúszva erőtől és egészségtől duzzadva újra eltűnt a csurgói tározó több száz hektárjában.

Felfoghatatlan élmény volt. A parton csak álltunk és szó nélkül bámultuk a vizet néhány percig. Este ittunk pár whiskyt MAX egészségére. Éjfél után döntöttem úgy, hogy végre visszahúzom a szerelékeimet. Reggel 10 óráig 11 halat fogtam. Többet, mint az előző 17 napon összesen. A következő napokon próbáltam feldolgozni, az elmúlt heteket. Sajnos több kapásom nem volt ezen a túrán. Ez Fehérvárcsurgó, de ezért szeretek itt horgászni!

Több, mint 6 éve használom a Carp Friend Baits csalikat, köztük a Red Army-t, ami mellett mindvégig kitartottam és hittem az erejében. Amivel sok szép halat sikerült már becsapnom. Mostantól pedig a legnagyobb halamat is ennek a csalinak köszönhetem. Egy álom vált valóra 2017. május 3-án, de helyére lépett egy másik… 

Szedlák Zsolt

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal