Tokok a forróságban

Ezt a nyárnyitó horgászatot már régóta tervezgettük, Domi barátommal. Azon, hogy melyik tóra menjünk nem gondolkoztunk sokat, mert a Don Carp Lake kiemelkedő halállománnyal bír. Amikor bepakoltunk az autóba, csak a 20-24-30mm es golyókat raktam be, de egy utolsó pillanatban a 14mm es Deep Sea World golyót is bedobtam. Mint utólag kiderült jól tettem...

 Hétfő reggel fél 9 körül érkeztünk meg a bicskei tó bejáratához. Gyors kipakolás után egyből az etetést állítottam össze. Az etetésem Egész valamint felezett, főzött és oldódó Deep Sea World bojlikból állt.

 

Tokok a forróságban

 

Utána egyből vízre szálltam, hogy megkeressem a helyet a végszerelékeimnek.

 

Tokok a forróságban

 

Körübelül 160 méterre lévő zsilipnél  tettem le mind a 2 végszerelékemet, mert itt  találtam a legmélyebb vizet, és úgy gondoltam hogy ebben a 29-32 fokos forróságban ez fog eredményesen működni.

 

Tokok a forróságban

 

Sajnos a nappal eredménytelenül telt, de csináltunk pár képet a tóról…

 

Tokok a forróságban

 

Egy kis teknős is megbújt a part szélénél

 

Tokok a forróságban

 

Az első jelentkező hajnali 2 órakkor érkezett. Életem első „Two Tone” tükörpontyát fogtam meg, amire már nagyon régóta vágytam.

 

Tokok a forróságban

12,72 kg nyomott

 

Reggelizés után megint a kapásjelző hangja törte meg a csendet

 

Tokok a forróságban

 

Nem volt egy kapitális példány, de az örömöm nagyon nagy volt, mert egy gyönyörű, egészséges halat tarthattam a kezeim között.

 

Tokok a forróságban

 

Ezután Domi barátomnak is adtam pár marék 14mm es Deep Sea World golyót, aminek az eredménye nem maradt el…

 

Tokok a forróságban

Neki is bizonyította a CFB a fogósságát

 

Délben frissítettem mind a kettő botomon.

 

Tokok a forróságban

 

Amikor hoztam ki a második botomat, éreztem, hogy valami nagyobb tembóban elkezdi húzni, a zsinórt az orsóról, így szépen ellentartottam az ujjammal ameddig ki nem értem a partra, hogy behozza Domi barátom a merítőt. A harc végén az új tokrekordom feküdt a bölcsőben…

 

Tokok a forróságban

A Deep Sea World ot a tokok is imádják

 

Alighogy, visszahúztam ezt a botomat, haverom Deep Sea Worldel csalizott botján is kapás jelentkezett.

 

Tokok a forróságban

 

A délután sorra követték egymást a kapások…

 

Tokok a forróságban

 

Mindig a 14mm es Deep Sea World bojli kellett nekik

 

Tokok a forróságban

 

Egy délután sikerült másodszorra is megdönteni a tokrekordomat

 

Tokok a forróságban

12,54kg

 

A tokok a naplementével sem álltak meg.

 

Tokok a forróságban 

 

Az alkonyati tokhalam kicsit más szögből mint a többi

 

Tokok a forróságban

 

Ezen a napon is sikerült, jó eredményeket elérnünk, hála a Deep Sea World bojlinak, és a jó helynek, etetési taktikának. A nyáron remélem még lesz lehetőségünk visszajönni pár napra.

 

Patak Bence

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal