A becsülethal

niusban a hirtelen betörő nyár tombol és még a legjobb helyek a tavakon is gyengén muzsikálnak. Több napos kapástalanság, próbálkozás után bármikor fordulhat a kocka. Főleg mikor már végigpróbáltad a nálad levő csali arzenált vagy pedig kitartasz egy csali mellett? Nos erre a kérdésre az adott szituációban mindenki máshogyan reagál.

Indulás előtt egy nappal sajnos felhívott a tógazda hogy pár hétre lezárják a tavat ezért nem tudunk menni  hiába van foglalásunk és utaltuk el a foglaló összeget. Más megoldást kellett keresnünk Ati barátommal és eléggé leszűkült a kör mivel dobálós horgászatra pakoltunk össze és a bojlikat is ehhez igazítottuk.  Pár óra tanakodás után eldőlt és mindent egy napra rakunk fel, foglalás nélkül megyünk és " vagy lesz helyünk vagy nem"  alapon. Hajnali érkezéskor a tóhoz nagy meglepetés fogadott , az egyik általam preferált hely szabad volt és rögtön el is foglaltuk. Szokásos kipakolás , etetés és délutáni fürdőzés után még mindig nem volt egy pitty sem. Nappali órákban 35 fok volt és a víz hőmérséklete is kb 25 fok felett lehetett  amit nem szeretnek annyira pikkelyes barátaink.

 

A becsülethal

Nagy távra horgászva.

 

A becsülethal

Ati fegyverzete.

 

A becsülethal

Spomb és a hattyúk.

 

A becsülethal

Forró víz a töklevelek között.

 

Mivel el szerettük volna kerülni a kisebb halakat ezért bojlival etettünk Én szokásomhoz híven Kagylós - Deep Sea World bojlival etettem 18mm méretben és 14mm-el pedig csaliztam.  Ati Saját készítésű büdös bojlival horgászott, nem tartozik egy gyári csapathoz sem és magának készíti bojliját.  Az első 36 óra teljesen kapástalanul telt  de a reggeli és az esti etetést mindig elvégeztük. Atinak a második éjszaka közepén agresszív húzós kapása volt és a hal megakasztás után lehúzott 80 méter zsinórt bal oldalra. Azon aggódtunk hogy a szomszéd kollégák zsinórjait összeszedi de szerencsére nem így történt. 50 perces fárasztás után elsőre sikerült megszákolni a halat, melyet meglepetés és öröm követett! 25.40 kg-t mutatott a digitális mérleg. Gyors fotózás után vissza is engedtük a halat. Az elkövetkezendő 24 órában megint nem történt semmi, a nappalok fürdéssel és főzéssel teltek és az árnyékban való szunyókálással. Ati próbálgatott az egyik botján édes és fűszeres csalikat de én kitartottam a kagylós mellett.  A következő éjjelen éjféli kapás megint megvolt Atinak  egy 17kg-os pikkelyes személyében. Úgy néz ki éjjel minimálisan aktívak a halak. A két etetés mindössze pár méterre volt egymástól ezért bárkinek bármikor bármi lehet ha egy nagyobb pontycsapat meglepi az etetést.

Utolsó  nappal én még mindig hal nélkül , az időjárás mitsem változik. Nappal a perzselő meleg amit egyre nehezebben viselünk.  Este szokásos etetés és kémleljük a vizet. Volt pár pontyugrás de messze tőlünk.  Este 10 óra magasságában füstölős kapásom volt , bevágás után tudtam hogy ez az a hal amiért jöttem. Erős oldalazás és a fék húzása jelezte hogy darabos hallal van dolgom.  Fél óra múlva Ati megszákolta a tükrös spanyolos pontyomat mely 20.50 Kg-ot nyomott.

 

A becsülethal

20.50kg, az 50-ik .

 

A becsülethal

20.50 Kg

 

Ez a hal azért is különleges számomra mert ez az 50-ik 20kg feletti halam amit kézben tarthattam.  Visszaengedés után húzós kapás a bent levő botomon. Könnyen kijött és Ő is a fekvő Deep Sea World  csalit vette fel.

 

A becsülethal

12.90 kg

 

A becsülethal

13 kg

 

A becsülethal

Legjobb társam a horgászatban DSW.

 

Éjfél felé megjött az utolsó halam , már csak az apróbb pontyok forogtak az etetésemen. Ati ezen az éjszakán kapás nélkül maradt. Reggel fáradtan kezdtük el az összepakolást, mindketten egy - egy szebb halért jöttünk amit sikerült is megfogni. Igaz a tó most nem adta könnyen kincseit de a szomszédok napok óta kapásig sem jutottak el úgyhogy sikeresnek mondhatjuk a túrát a lehetőségekhez képest. Köszönöm a Csalikat Csabi barátomnak és Ati barátomnak  hogy velem tartott ezen a nyári túrán. 

 

Írta: Knitli Sándor

Fényképezte: Szántó Attila

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal