Szezonnyitó horgászat a Széki-tavon

A 2018-as szezonom első állomása, nem más, mint a saját egyesületi vizem, a Veszprém megyében található Széki tó lett. Március eleje van, a jég még csak most engedett szorításából, a víz is csak pár fokos, így nem reméltem sokat, de a lényeg így is adott volt mindenképpen, ami nem más, mint hogy végre vízparton tölthettem pár napot. Az már csak tetézte az örömömet, ami a túrám alatt történt velem.

Mint azt már a bevezetőmben is említettem, az idei év első horgászatára készültem. Március elején járunk, nagyjából egy hete jégmentes lett a tó, a víz jelenleg +3 - +4C fokos. Ilyen időben nem egyszerű még csak kapásig sem eljutni. A dolgomat tovább nehezítette az is, hogy a tavunkat a téli vízszintről, még csak most kezdték el feltölteni, így még az állandó vízszint emelkedés is ellenem dolgozott. Mindezektől függetlenül már nagyon vártam, hogy újra üldözőbe vehessem kedvenc tavam lakóit. Helyválasztásom a tó mély részére esett, remélve hogy bajszosaink még nem húzódtak ki a sekélyebb vizekre. Táborom felállítása után csónakba szállva neki vágtam a bójázásnak. Csali választásom az új Red Berry, illetve a klasszikus Red Dream bojlikra esett, 24mm-es méretben.

 

Szezonnyitó horgászat a Széki-tavon
… az új Red Berry …

 

Szezonnyitó horgászat a Széki-tavon
… a veterán Red Dream …

 

Etetésnek, ugyan ezen bojlikból pva hálóba őrleményt és felezett golyókat raktam. Szerelékeim elhelyezése után, megkezdődhetett a várakozás, és bizakodás.

 

Szezonnyitó horgászat a Széki-tavon
… minden a helyén, indulhat a 2018-as szezon…

 

Napközben élveztem, hogy újra vízparton lehetek, és vége a szürke télnek. Végre ébredezik a természet.

 

Szezonnyitó horgászat a Széki-tavon
… a tavasz első biztos jele …

 

Sajnos az első 24 órámat sikerült egy csippanás nélkül megúsznom, sőt még halra utaló jelet sem láttam magam elött. Másnap már hajnalban keltem, bízva abban, hogy eltudok kapni pár hasznos információt, a vizet pásztázva. A kávém kortyolgatása közben, felfigyeltem a bójáim környékén egyre több halra utaló jelre, de a hőn áhított első kapás még mindig váratott magára. A sötétedés előtt, gondoltam az egyik botomat újra húzom, és a bójámtól jó 20 – 25m-el magamhoz közelebb fogom letenni. Újra húzás közben, megérkezett a beígért rossz idő, és az eső is. Nem sokkal 10 óra után, végre megtört a jég, kapásjelzőm komótos csipogására ébredtem fel. Kikászálódva a sátorból, láttam, hogy az éjszaka előtt újra húzott hozzám közelebb lévő botomra érkezett egy érdeklődő, komótos amolyan maszatolós kapással. Végre elérkezett a pillanat, amire egész télen vártam, ismét csónakba szállhattam és elindulhattam az idei első halam irányába. Év elejéhez képest hihetetlen erőben lévő ellenféllel sikerült felvennem a kontaktot, tudtam, éreztem jó hal lesz. Negyed óra kemény küzdelem után végre a matracomban pihenhetett az öreg bajszos.

 

Szezonnyitó horgászat a Széki-tavons
… matracban az öreg harcos…

 

 Majd mérlegelés után örülhettem igazán, ugyanis mindjárt egy 18kg feletti hallal kezdhettem meg az új szezont.

 

Szezonnyitó horgászat a Széki-tavon
… 18.1kg, Red Berry, határtalan öröm …

 

Szezonnyitó horgászat a Széki-tavon
… soha rosszabb év kezdést…

 

Reggel ismét a magamhoz közelebbi pálcámmal állhattam munkába, ismét a Red Berry ízlett meg egy hibátlan tövesnek. Igaz, Ő már nem volt hatalmas példány, de úgy gondolom ilyenkor minden egyes hal megfogása nagydolog, és minden egyes bajszos, amit fényképező elé tarthatunk, hatalmas örömmel tölt el bennünket.

 

Szezonnyitó horgászat a Széki-tavon
… a második, szintén egy hibátlan Széki tavi bajszos …

 

Sajnos már lassan a horgászatomra jutott időm végéhez kezdtem érkezni, de azért még pakolászás közben sikerült egy újabb halat csípnem.

 

Szezonnyitó horgászat a Széki-tavon
…köszönöm Széki tó…

 

Szezonnyitó horgászat a Széki-tavon
…pontyhorgászat: imádom minden pillanatát…

 

Záró sorként összegezve ezt a szűk 48 órát, úgy gondolom egy több, mint jó szezon kezdő pecát sikerült megejtenem. Sikerült kijutnom ismét a vízpartra, és mindemellett még sikerült pár csodás bajszost is kamera elé tartanom.

 

VOLF TAMÁS
Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal