Versenykörülmények között

Május 10-én került megrendezésre az I.The Queen of Carp, az első női bojlis horgászverseny Nagyrédén, Heves megyében ,ahol a hölgyek is megmutathatták,hogy szeretnek és tudnak horgászni és nekik is van helyük a bojlis társadalomban. Mivel ez az első ilyen jellegű verseny, gondoltam ott a helyem, hogy próbára tegyem magam, és tapasztalatot gyűjtsek versenykörülmények között is.

A verseny szabályzatából a legfontosabb: szigorú megszorítások a segítőre nézve:bothoz,végszerelékhez nem nyúlhattak, az ő feladatuk csak csónaknavigálás, merítés, halletárolás és etetés előkészítése volt. Nálam a segítő szerepét a horgászbarátnőm látta el.

 

Versenykörülmények között

 

Nyolc csapat vett részt ezen a megmérettetésen, ezért a verseny a tó egyik oldalán zajlott a 7-15-ös állásokon. Nevezési sorrendben húztunk sorszámot, a kihúzott szám alapján választhattunk a kijelölt horgászhelyek közül. Én ötödikként választhattam, a maradék három helyből a 13-as helyre esett a választásom, ami a tó hátulsó részére esik, bízva a nádszigetben, ami utólag kiderült, már nem tartozik a szektoromhoz.

Az előzetes információgyűjtés és egyszeri itt horgászatom alapján próbáltam felállítani egy etetési stratégiát, csalizási módszert. A CFB pallettájáról : Red Cell, Red Army, DSW, Red Dream és Hallibut pellettel készültem. Etetéshez még Friss,Főtt kukoricát(chilis) ,apró magvakat, Natur Sour liquiddel leöntve és tigrismogyorót használtam.

Csütörtök, 10 óra után megszólalt a dudaszó, elkezdődött a verseny. Nagyon iszapos meder jellemzi a tavat, néhol változó,nem nagy vízmélységgel. A helykeresést, tapogatást, csónakirányítást kissé megnehezítette az erős délkeleti szél, meg a rutin, tapasztalat hiánya, így próbáltam logikailag, meg a megérzéseimre hagyatkozva kitalálni a halak közlekedési útvonalát. Egyik botomnak a parttól kb 70-80 m-re a szomszéd nádsziget vonalában tettük le a bóját, a másik botot a jobb oldali szektorkaróhoz tettem le.

 

Versenykörülmények között

  

Mivel eléggé rapszodikus víz, napközben ritkábban lehetett kapásra számítani,így inkább az éjszakában bíztunk.

Az elgondolás jónak tűnt, mert az éjszaka folyamán és hajnalban sikerült a partközeli helyről 2 db szebb tőpontyot fogni, amivel felkerültem az első 24 órában a dobogó 2.dik fokára és a legnagyobb hal is azenyém volt.

 

Versenykörülmények között

 

Versenykörülmények között

 

Nyerő csalinak a Red Cell 20mm, Krill ghost popuppal kikönnyített csali bizonyult. Elég bíztatónak ígérkezett a kezdet.

 

Versenykörülmények között

 

A következő 24 órában próbáltam ugyanezt a stratégiát alkalmazni,egy bottal a partközeli bójánál, másik bottal napközben kereső horgászatot folytatni,különböző csali kombinációval,koncentrált etetéssel,nem sok eredménnyel. Éjszakára mind a két szerelékemet a bójához tettem,az előző éjszaka sikereiben bízva, de a várva várt eredmény elmaradt. Az éjszaka csendben telt el,csak a békák hangos koncertje zavarta meg pihenésünket .Nem is értettem ,mi történhetett,kicsit csalódott is voltam,mert így lecsúsztam a 3.dik helyre . Szombat délelőtt új helyet kellett keresni,most a bóját a szektorkaróhoz vittük fel, az eddigi koncentráltabb etetés helyett,nagyobb etetést alkalmazva. Késő délután meg is lett az eredménye, de elkövettem egy hibát fárasztás közben, ugyanis nagyon átment a hal a másik szektorba és mielőtt csónakba szálltunk volna, próbáltam megfékezni a hal kirohanásait,így sajnos az ellenfelem meglépett. Nem volt mit tenni, újra húztam a Hallibut pellett+Sunshine Ghost popup-al csalizott botomat, amire volt a kapásom.

Éjszaka folyamán egy 10 kg alatti tükörpontyot sikerült még fogni, ugyanúgy Hallibutra csábult el,örültem is neki,de már nem tudtam, hogy hol is állok a tabellán, már csak a reményeim maradtak. Több halat már nem tudtam horogvégre csalni.

 

Versenykörülmények között

 

Vasárnap ,10 óra : elhangzott a dudaszó jelezve a verseny végét. Vegyes érzésekkel vártuk az eredményhirdetést, ahol végül a 4.dik helyen sikerült zárnom 33.19 kg összfogással. Boldog voltam így is, hisz elég szoros küzdelem volt.

 

Versenykörülmények között

 

Izgalmas első versenyen vagyunk túl,tele fordulatokkal,mélypontokkal, sok tanulsággal és tapasztalatszerzéssel, hiszen így utólag átgondolva versenykörülmények között kicsit minden más !

Gratulálok minden csapatnak, nekünk csajoknak a kitartásért és helytállásért ezen a nehéz pályán,ahol minden halért meg kellett küzdeni. Remélem jövőre is találkozunk !

 

Versenykörülmények között

 

Köszönjük Zolinak és Szandrának a szervezést,nagyon jó hangulatú,baráti verseny volt. Köszönet mindenkinek, aki szurkolt nekünk, azoknak is, akik jó tanáccsal próbáltak ellátni, a barátnőmnek a segítséget és Horváth Csabának, a CFB-nek a támogatását és segítségét!

 

Barátságban a halakkal!

Zizu CFB GirlTeam

 

Írta : Gilyén Zita

Fotók :  Carpsoul fb.oldal, Gilyén Zita