Tavasz kezdés a móri tavon

A naptári tavasz első napján Martin cimborámmal elhatároztuk, hogy a móri tó lakói után eredünk. Az utóbbi hetekben gyakran változékony, frontokkal tarkított az időjárás, ezért egy köztes pályát céloztunk meg a tímári ágban, remélve, hogy pár éhesebb bajszost horog végre tudunk keríteni. Reggel még egy-egy uszonyosra utaló jelet is látunk, ami bizakodásra adott okot.

Hajszálelőkémre 6-os Sedo Krank horgom mellé 1 szem oldódó 20mm-es DEEP SEA WORLD bojlit tűztem fel, melyet PINK PANTHER FLAVOUR PUMP aromával próbáltam még attraktívabbá tenni. Csalogató anyagnak íz azonos bojlit, 13mm-es HALIBUT PELLETT-et, és FRISS, FŐTT MAGVAK-at használtam.

Az előttünk lévő területből próbáltunk minél nagyobb részt lefedni, ezért nagy hézagokkal pakoltuk le a szerelékeinket. A tavasz első bajszosai számunkra a legmeglepőbb módon rendkívül gyorsan reagáltak a bejuttatott csalikra. Már reggel gyönyörű, erős, egészséges példányok örvendeztettek meg minket. Közben ugyan kis időre, de a Nap is elő bukkant, ami minden vízi, vízparti madarat dalolásra késztetett, így átérezhettük kicsit a tavasz felüdítő hatásait, melynek már nyomai látszódnak a növényzeten is.

A szomorú fűz csodás hajtásokat hozott, illetve a füzes cserjék is barkától díszelegnek. A jó idő azonban nem csak a madarakat, növényeket élesztette fel, hanem az uszonyosokat is kicsalta a sekélyebb területekre, ahonnan sorra érkeztek. Akadt köztük egy 16kg-nál nagyobb pikkelyes is, mely rendkívülien védekezett a mindössze 5-6 fokos víz ellenére is.

Később viszont elromlott az idő, és újra a szürkeség hódított teret, ami negatívan hatott a halak kapó kedvére is. Nem szegte kedvünket, hisz a friss levegőn jó volt a tél fáradalmait kibeszélni magunkból. Összességében minden várakozásunkat felülmúlta ez a néhány órás horgászat, ami a jó csali, és helyválasztásnak köszönhetően igazán pörgősre sikeredett.
Néhány kép még a horgászatunkról:


Termékek, amiket Attila használt:
www.cfb-shop.hu/DEEP-SEA-WORLD-OLDODO-BOJLI
www.cfb-shop.hu/FEEDER-METHOD-PUMP-FLAVOUR
www.cfb-shop.hu/FRISS-FOTT-MAGVAK
www.cfb-shop.hu/Halibut-Pellet-13mm
#cfbteam #carpfriendbaits #cfbDeepSeaWorld #spring_carp_fishing #carp #karpfen #boilie #carpfood #carpbait #carpy
Berregi Attila , Berregi Attila , Csaba Horvath , Tamás Bötz , Martin Hartl