Horgászat a Pireneusok árnyékában
Már régóta terveztem egy Franciaországi horgásztúrát, ami idén hosszas egyeztetés és az indulás időpontjának kitűzése után végre sikerült. Az indulás napja május 20-ra, szerdára esett. Délután érkezett meg hozzám barátom Bundik Zsolt, akivel nekivágtunk a több mint 1800km-es útnak. Induláskor eleredt az eső, ami szinte majdnem az egész utunkon végigkísért minket. Csütörtök délutánra értünk a tározó melletti kisvárosba, ahol megváltottuk az engedélyt és már mentünk is le a partra. A vízhez érve kiszálltam a kocsiból és percekig csak néztem a tájat, úgy magával ragadott a látvány. Hirtelen nem találtam szavakat.
A tározó a Pireneusok lábánál helyezkedik el a tengerszint felett 400méterrel. Alapterülete 430 hektár, ami évszakonként változik. Tavasszal felduzzasztják a tározót és vízszintje kb. 4 méterrel emelkedik és így a területe 700hektárra nő, ezáltal a part menti 30 méteres sáv is víz alá kerül, ami tele van fával és bokrokkal. Ezek megfelelő búvó és ivóhelyet biztosítanak az itt élő igen sokrétű halfauna számára.
Tökéletes búvóhely
A tó pontyállománya nagyon gyér a méretéhez képest, mert itt nincs telepítés, de ami van benn azok egytől-egyig nagytestű egyedek. Sötétedésig még volt pár óránk, ezért úgy döntöttünk, hogy bepakolunk a csónakokba és elindulunk helyet keresni. A tó méretéhez viszonyítva nagyon kevés hely van, ahol tábort lehet verni,és óriási vízterület amit be lehet horgászni. Mi egy sekélyebb kb. 40hektáros öbölben találtuk meg a számunkra szimpatikus helyet. Gyors táborállítás és vacsora után nyugovóra tértünk.
Másnap már napfelkeltekkor ébren voltam és elkezdtem a botok összeszerelését, majd előkék kiválasztását az igen változatos terep miatt. Ezek után elkészítettem az etetésre szánt bojlikat, amit meglocsoltam Carp Stimulate Liquiddel és Carp Amino Powderrel és krillliszttel szórtam meg. Csalizásra Deep Sea és Red Liver bojlikat vittem magammal. A csalik felkínálása terén mindent kipróbáltam, mert nem tudtam mi fog tetszeni uszonyos barátaimnak.
A helykeresés jó pár órát vett igénybe. Mindenhol fa-fa és fa, víz alatti bokor és hínárfoltok voltak. Nagyon nehéz volt kiválasztani az általam jónak vélt helyeket, amiket a pontyok is látogatnak.
A tapogatórúddal itt semmire sem mentem, mert mindenhol kemény kopogós talaj volt, amin még kagylót sem találtam, úgyhogy a radarom segítségével választottam ki a 4 helyet, amik különböző vízmélységekben voltak, egészen 1,5-5,6 méterig. Mire mind a 4 bot a helyére került már késő délután volt. Megvacsoráztam, majd kiültem a partra, és jó pár órán keresztül figyeltem a vizet és hallgatóztam, de semmi nem történt. Az első kapást a második éjszaka sikerült elérnem az egyik fa tövébe letett szerelékkel. A tettes egy nagy 3kilós dévér volt.
Innentől kezdve naponta 5-6 kapásom volt, amiket ezek a nagytestű békéshalak követtek el.
Hiába raktam dupla bojlit és engedtem el távolabb a horogtól, addig játszottak vele, mígnem megakasztotta őket a horog. Váloztatni kellett valamit, hogy nyugtom legyen tőlük, és hogy az etetésre szánt bojliból maradjon a pontyoknak is. Ezért a magkeveréket, dippet, pasztát teljesen elhagytam, így egy kicsivel több időt nyertem. Már a hatodik éjszakán is túl voltam, mikor kicsit elgondolkodtam miért is vagyok itt. Pontynak nyoma sincs, viszont a keszegfélékkel meggyűlt a bajom. A magyar bojlisvizeken nem szokványos, hogy több napot vagy akár heteket töltsünk el kapás nélkül, ami itt a nagy francia víztározókon teljesen megszokott átlagos dolognak számít.
A látvány kárpótolt mindenért!
Az esti frissítésnél a 4 botomból 2-őt új helyre raktam át. Az egyiket teljesen beraktam a fák ágai alá két fa közé, a másikat, pedig ami egy hínármező szélén volt, annyi változtatással hogy átraktam a másik oldalára egy kis lyukba. A hetedik éjszaka fél 2 kor egy csippanás ébresztett, ami pár másodperc múlva húzós kapásba ment át. Nem akartam hinni a fülemnek. Gyorsan kiugrottam az ágyból gumicsizma fel, majd rohantam a bothoz és a motort ötösbe kapcsolva szlalomoztam a fák között az akció helyszínére. Halam a fák ágai közé menekült. Egy kis huzavona és zsinórszabadítás után ki tudtam tessékelni az ágak alól. Erősen védekezett és minden áron vissza akart menni a menedéket nyújtó fák ágai alá. A fárasztást kicsit keményebbre vettem majd mikor a tiszta vízben megláttam a fejlámpán fényénél kirajzolódó ponty körvonalait, kezem-lábam remegni kezdett. Óvatosan betoltam a merítőt a vízbe és az első adódó alkalommal sikeresen merítettem meg a túra első pontyát. Ezt az érzést nem lehet szavakkal elmondani, de szerintem vannak páran, akik tudják mit érezhettem ebben a pillanatban. A csónak oldalához húzva a merítőt gyorsan kicsónakáztam vele, hogy minél előbb lemérhessem. A hal pontos súlya 18,66 kg.
Ezután nagyon nehezen jött álom a szememre, és hajnali 5 órakor ismét egy csippanás riasztott, amire egyből ugrottam ki az ágyamból. Mire kiértem a sátorból jelzőm már folyamatosan sípolt. Nem akartam elhinni, hogy hat napig semmi majd utána egy éjszaka alatt már a második kapásom van. Ez a hal a hínármezőben elhelyezett dupla Red Liver bojlit vette fel és a fák ágai alá menekült. Mire beértem a 25 méter előtétzsinóromból nem láttam semmi, ezért óvatosan elkezdtem visszahúzni, míg elértem majd jöhetett a zsinórszabadítás. Pár perc alatt sikerült is és már éreztem a halat a zsinór végén, de ekkor olyan történt velem, amit még soha nem éreztem. A hal iszonyatos erővel húzni kezdett, és bemenekült egy másik bokros területre. Próbáltam megállítani vagy egy kicsit tompítani a kirohanását, de esélyem sem volt, úgy bement a bokrok közé, mint a gyorsvonat, és 30 méter zsinórt visszakért. Gondoltam én mindenre, de arra nem, hogy halam keresztbe kasul egyik oldalról át a másikra össze visszaúszott a fák ágai között. Fel voltam spanolva, csak úgy tombolt bennem az adrenalin, és mindenképp a végére akartam járni a dolognak. Az egy órán keresztül tartó kampózás, zsinórvágás, kötés ide- oda csónakázás után végre elértem az utolsó pár méterhez. Nem sok reményt fűztem hozzá, hogy még lesz hal a horgon. Ráemeltem és óriási súlyt éreztem, ami szép lassan jött ki az ágak közül. Botom spicce folyamatosan a vízben volt a kemény, de rövid fárasztás miatt, aminek a végén én kerültem ki győztesen. Őszintén megmondom, nem erre számítottam, de azért örültem neki, mert ilyen felszereléssel ekkora harcsát még nem fogtam.
A kitartó munka eredménye ez a 26,5kg-os harcsa
Igen, megcsináltam!
Ez az éjszaka feledtette velem az egész heti kapástalanságot, és már így is nagyon elégedett voltam, hogy sikerült két gyönyörű halat fognom egy ekkora víztározóból. De még egy éjszaka hátra volt és titkon bíztam a sikeres folytatásba. Hajnali négy órakor a szemerkélő esőben ismét húzós kapás ugrasztott ki az ágyamból. Ellenfelem egy nagy bokorcsoport ágai alá menekült. Próbáltam óvatosan kiszabadítani, de sajnos az előkém megadta magát. Kicsit mérges voltam, de hát aki ilyen nehéz pályán horgászik az tudja, hogy nem lehetünk mindig 100%-osak. Reggelig már több kapásom nem volt és sajnos eljött a pakolás ideje, ami nagyon nehezemre esett. Gyorsan összepakoltunk és nekivágtunk a több mint húsz órás autóútnak. Hazaérve több ismerősöm is nekem szegezte azt a kérdést, hogy megérte-e elmenni ilyen messze azért az egy pontyért. Itthon bármelyik vízen többet fogtam volna. A válaszom igen egyszerű volt. IGEN MEGÉRTE!!! És már most tervezgetem, hogy ősszel ismét visszatérek.
Lőrinc András
Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal