Szeretem a kihívásokat és a nehéz, kis halsűrűséggel rendelkező nagy víztározókat. Ezeken a számomra ismeretlen és nagy kiterjedésű, változó vízmélységgel rendelkező tavakon tudom igazán próbára tenni a tudásomat és megmérettetni magam. Ezért az idei év első komolyabb horgászatát ismét egy külföldi vízre terveztem, pontosabban dél Francia országba a Lac Du Salagou-ra.

A téli horgászatmentes napok azzal teltek el, hogy minél több információt szerezzek be erről a nagy 720 hektár körüli víztározóról. A létező összes videót, amit találtam, megnéztem többször is, és külföldi oldalakon különböző blogokat olvasgatva szereztem be az információkat, hogy minél jobban felkészüljek erre a túrára, de ami ott ért minket az igazán extrém volt. Március 31-én, csütörtökön igazi nyárias időjárásba indultunk neki társammal, Bundik Zsoltival a több mint 1600 km-es útnak. Kicsivel több, mint 16 órás autóút után péntek hajnalba értünk le Octonba a romvároshoz a víztározó partjára. Még sötét volt, úgyhogy a tájból nem láttunk semmit ezért egy sör elfogyasztása után próbáltunk aludni pár órát a kocsi ülésén. Reggel eléggé hideg és szeles időre ébredtünk, ezért táskáinkból gyorsan előkerültek a meleg ruhák, majd a közeli faluban megvettük a jegyeket és már indultunk is vissza a partra.

A látványtól libabőrös lettem

A tó egy része

Kezdődhet a pakolás

Indulásra készen

A fák felfogták az erős szelet

 A táj látványa egyszerűen lenyűgözött, mintha valami holdbéli tájon sétáltam volna. A vöröslő hegyek csodás látványt nyújtottak, de egyben kicsit félelmetesek is voltak a mögöttük tornyosuló sötét felhők miatt. A tározón nincs helyfoglalás, ezért mindenki oda ül le ahol helyet talál, kivéve ez alól a kíméleti területek amire külön felhívták a figyelmünket és be is jelölték a térképen. Miután mindent bepakoltunk elindultunk gyorsan, mert már lógott az eső lába. Egy spiccen találtuk meg a számunkra szimpatikus helyet. Itt volt bőven hely mind a kettőnknek, és elég nagy területet be tudtunk horgászni.

Kapásra várva

Erről a spiccről horgásztam

Ebben az öbölben is próbálkoztam

Gyors táborállítás után már mentem is feltérképezni az előttem lévő területet és meg is jelöltem a szimpatikus helyeket. A víz hőfoka még csak 10 fokos volt ezért, a négy bójámat mélyebb vízmélységekben helyeztem el 5 és 8 méter között. Csaliknak a tőlem már megszokott büdös jelegű bojlikat vittem magammal, ebből is két félét. Az egyik nagy kedvencem a kagylós jellegű Deep Sea World bojli a másik pedig egy csípős májas golyó, ami Red Liver néven fut a Cfb palettáján.   Még mielőtt végeztem volna mindennel megeredt az eső, de ez nem tántorított el attól, hogy behúzzam még a hátralevő két botomat. Mikor mindennel végeztem csurom vizesen és fáradtan bevonultam a sátramba, átöltöztem és egy meleg vacsora elfogyasztása után már aludtam is a kimerültségtől. Az éjszaka egy gyenge ejtős kapás ébresztett, a tettes egy dévér volt. Nem igazán örültem neki, hogy a szakadó esőben és szélben kellett újrahúznom a szerelékemet. Bíztam benn, hogy másnapra az idő jobbra fordul, de ez sajnos nem így lett, és a nappali erős déli szél éjszakára viharossá fokozódott. Éjjel egy húzós kapás ébresztett a rövid kb 50méterre egy nagy kiterjedésű hínármező mögé letett szerelékemen. Miután felöltöztem és kirohantam a bothoz, halam már a hínármezőben talált menedéket magának. Csak álltam a bot mellett és azon tanakodtam, hogy mi legyen. Tombolt bennem a kapás utáni halfogási vágy, de tudtam, hogy ebben a viharban ezen a hínármezőn esélyem sincs átjutni, és felelőtlenség is lenne. Gondoltam, majd ha csillapodik a szél, akkor majd bemegyek. Erre két napot kellett várni, de akkor is legalább 20 percbe telt mire 40-50km/h szélben átverekedtem magam ezen az 50 méter széles hínármezőn és lefejtettem a zsinóromról a több helyen is rátelepedett hínárcsomókat. Sajnos a horgomon már nem volt rajt a hal, csak egy nagy minimum 5 centi nagyságú darab, ami sajnos a szájából szakadt le. Sajnáltam, de ebben az időben képtelenség volt vízre szállni. Újrahúztam a többi botomat is, és ekkor láttam, hogy nincs vagy csak apróra faragott csalik vannak az előkén. Innentől kezdve elhagytam a pasztát és az attraktív csalizó golyókat, mert nem azért jöttem, hogy a rákokat és a nagyméretű teknősbékákat lakassam jól.

Ekkora teknősök úszkáltak a vízben

Innentől kezdve csak nagy 24mm-es golyóval és dumbellel csaliztam, és bíztam benne, hogy nyugtom lesz tőlük, mert csak kétnaponta szerettem volna frissíteni. Kedden az ötödik nap reggelén ismét egy csippanás ébresztett. Az ágyamban felülve hallottam, hogy a változatosság kedvéért még mindig tombol a szél és szakad az eső. Visszadőltem, de ekkor mintha a vevőm felrobbant volna, és folyamatos sípolásba kezdett. Láttam, hogy a legtávolabbi botom az, amit a hínár mellett húztam el a nyolc méteres vízbe. Vízre tettem a csónakot amiben kb 20 centi víz volt a folyamatos esőzés miatt és hánykolódva a hullámok hátán haladtam a hal irányába. Az extrém időben való csónakázást még a zsinórra telepedő hínár és a kövek között elakadt zsinór is nehezítette, de az akadályokat sikeresen véve, végre a hal fölé érve kezdődhetett egy végtelennek tűnő kemény fárasztás. A halam a 10 fokos víz ellenére nagyon jó erőben volt, és csak nehezen tudtam feljebb kényszeríteni. Volt pár komolyabb próbálkozása, de idővel felőröltem az erejét és merítőmet alácsúsztatva sikeresen szákoltam meg a túra első és nem is akármilyen pontyát. Partot érve azonnal mérlegeltem, és nem akartam hinni a szememnek mikor rápillantottam a mérlegre, ami 20,80kg-on állt meg.

A fényképezés alatt sem állt el az eső

Hibátlan tőponty

Bőrig ázva, de megérte

Egy pár fotó és egy rövid kis videó után ismét szabadon úszhatott vissza élőhelyére. Nagyon boldog voltam, hogy egy ilyen nehéz és ekkora vízből extrém körülmények között sikerült becsapnom egy ilyen csodálatos példányt. Ezután lassan kezdett csillapodni a szél, de az eső az még mindig esett. Ezt a szélcsendes időszakot kihasználva gyorsan minden botot újrahúztam és úgy voltam vele, hogy már nem akarok többet frissíteni, csak ha kapás lesz. Éppen végeztem mindennel mikor átfordult a szél és most a változatosság kedvéért északról kezdett el fújni, ami estére szintén viharossá fokozódott, és kitartott a hátralévő időben. A több napos esőzés miatt a hegyről lezúduló csapadék vörösre festette az addig kristálytiszta tározó vizét, és pár nap alatt 30 centivel emelkedett meg a vízszint. Belegondolni is félelmetes, hogy mi mennyiségű csapadéknak kellett esnie ahhoz, hogy egy ekkora víztározó vízszintje ennyit emelkedjen.

A hegyről lezúduló csapadék

El Diablo

A hegyekből leáramló csapadék vörösre festette a vizet

A szeles, de végre száraz időt kihasználva, hegyet másztam és túráztam egy kicsit, mert az elmúlt öt napban szinte végig a sátorban voltam. Jólesett már egy kis mozgás. Ezt kihasználva próbáltam minél több fotót készíteni erről a misztikus tájról.   

A víz mindenhol utat tör magának

Hegyek, ameddig a szem ellát

Ilyen fákat a víz alatt is lehetett találni

Ilyen, és ennél nagyobb öblökből volt bőven

A nyári száraz évszakokban ezek a gépek locsolják a környező hegyeket a bozóttűz elkerülése végett

A hegy mögött még több száz hektár vízfelület húzódik

Egy örök emlék marad

CFB Team

Zsoltival megbeszéltük, hogyha egy kicsit javul az idő, akkor gyorsan összepakolunk, mert különben ekkora szembeszélben megpakolt csónakkal nem sok esélyét láttuk annak, hogy sikeresen kijutunk. Ez az idő csütörtökön estefelé jött el, és ekkor gőzerővel neki is láttunk a pakolásnak. Mire partot értünk már majdnem sötét volt. A horgászatot így másfél nappal előbb fejeztük be, amit nem igazán bántunk, mert mind a ketten egy sikeres és élményekben gazdag túrát könyvelhettünk el. Ajánlom mindenkinek, hogy egyszer tegye próbára magát egy számára ismeretlen és nagy víztározón, és függetlenül attól, hogy sikernek vagy épp kudarcnak éli meg, garantáltan meg fog változni a „bojlizással” szembeni szemlélete.

Lőrinc András

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal