Az előző években a kedvenc víztározómon, a helyi erőkkel (csónakos horgászok) vívott eredménytelen harcnak, és az idei évben történt változásoknak köszönhetően, számomra ismeretlen vizek felfedezését tűztem ki célul a 2016-os szezonra. Az első választásom a Pölöskei tóra esett. Nem szerettem volna teljesen vakon belevágni, így beszereztem néhány hasznos információt. Akit csak kérdeztem, mindenki azt mondta: „Melós peca lesz”. Szeretem a kihívásokat és ennyire akadós, bokros, fás területen eddig még nem horgásztam. Teljesen más felszerelést, technikát igényel, mint az eddigi horgászataim. Minden szükséges felszerelést összekészítettem, és már a sokadik alkalommal újra testvéremmel, Petyával nekivágtunk az öt napnak. Ő ismét a hazai vizek csúcsragadozóját vette célba, a neki már sok kapitális harcsát adó bójás módszerrel.

Délután három óra is elmúlt mire a papírok elintézése után a csónakunkkal kikötöttünk az 1-es szigetes horgászhely stégjénél. Gyorsan körbejártuk a horgászhelyünket, megterveztük a tábort, és egy óra alatt a megszokott rutinnal belaktuk a szigetrészt.

Nekem szereléssel kellett kezdenem. Mind a két szerelékem alapját 0,30-as Gardner Sure Cast Clear zsinór adta. Ehhez kötöttem 15 méter 45 lb-s PB Product Shield zsinórt. Először inline ólommal készítettem el a szerelékemet, ami az első néhány kapásig jó ötletnek tűnk, de végül a halvesztések, és a szerelékvesztések után (ami szerencsére csak négy esetben történt) áttértem a kövezésre. Rövid, 20 cm-es előkéket kötöttem kagylóálló zsinórból és a jól bevált 4-es Gardner Mugga Continental-ból. A biztonság kedvéért egy horogbefordítóval is kiegészítettem az amúgy is jó akadású horgokat.

Térjünk rá a csalikra. Az elmúlt években rengeteg halat köszönhetek a CFB Red Army bojlinak, ami nem véletlenül a kedvencem! Ez az a csali, ami soha nem hiányozhat a csalis táskámból, függetlenül az évszaktól. A Red Army mellett a tavalyi év egyik újdonsága, és számomra is meglepő eredményeket hozó csalija, a Cream Dream is helyet kapott. Lőrincz András tanácsára egy büdös bojlit is vittem magammal, amit a túra előtt két nappal tudtam csak elkészíteni. A CFB.HU oldalon olvasható „Dzsungel csárdás” cikkben található fontos információk, és némi saját elképzelés alapján Deep Sea World mixből, extra mennyiségű GLM és Gammarus hozzáadásával. (Sajnos ezt a csalit csak az utolsó napon tudtam használni. (Addigra érte el a megfelelő állagot, és tudta állni a keszegek támadását).

Mire végeztem a szerelékek összeállításával, a harcsás botok már beélesítve várták az első kapást. Sokat horgászunk teljesen egyedül, így nem szorulunk egymás segítségére minden apró dolognál. Persze ha kell, mind a ketten önzetlenül segítünk a másiknak.

 A szerelék készítés közben folyamatosan figyeltem az előttünk lévő vízterületet. Kerestem a legapróbb jeleket, amik a halak jelenlétére utalnak. Néhány kisebb túrás, egy-egy megmozduló ág, vagy nádszál, esetleg néhány fordulás mind-mind elárulja uszonyos barátaink hol létét. Mivel számomra teljesen ismeretlen pályával álltam szemben, a minimális etetésnek láttam értelmét. Szerintem, amíg a kiválasztott helyen nem tudunk kapást elérni, felesleges túlzásokba esni. A tervem az volt, hogy két helyet horgászom meg. Az egyiket kizárólag Red Army, a másikat pedig Cream Dream bojlival. Ennek megfelelően egy kis dobozba pár marékkal tettem mind a két golyóból.

Egy tapogatórúd segítségével egy óra alatt részletesen feltérképeztem a kiszemelt területet. Azt tudtam, hogy elég sekély víz van előttünk (80cm- 160cm), de álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen mennyiségű akadót rejt a víz.

Kerestem a keményebb részeket, ami a halak esetleges vonulási útvonalát jelzi a bokrok között. Találtam két nagyon jó helyet, amik 2-3 négyzetméteres „tisztások” voltak a víz alatti erdőben. A szélükre leszúrtam egy-egy zsinórtörőt, ami a víz felszínén tartotta a zsinóromat.

Felkészültem néhány pótdobbal, és plusz tekercs zsinórral, de nem szerettem volna, hogy szükség legyen rájuk. A tiszta részekre koncentráltan szórtam kb. 20 szem bojlit, és a körülötte lévő akadóba is néhányat. Kezdésnek az egyik hajszálra egy szem 24 mm-es Cream Dream bojli került, egy kicsit jobban elengedve a horogtól (hátha tudok szelektálni). A másikra egy szem 26 mm-es Red Army, szintén elengedve. A helyére kerültek a szerelékek, a csónakot előkészítettem bízva abban, hogy hamarosan megszólal valamelyik jelzőm. A szokásos felszereléseken felül (merítő, pontymatrac, mérlegelő szák, csalik, olló, fűzőtű, stopper) bekerült egy zsinórszabadító kampó is, amit az öt nap alatt rengetegszer kellett használnom. Maximum egy órát lehettek bent a csalik, és a Cream Dream-el csalizott boton végre jelzett a Delkim. Gyorsan bepattantam a csónakba és elindultam át az akadókon. Nem tudtam mire számítsak. A legnagyobb meglepetésemre simán meg tudtam szákolni az első pölöskei pontyomat, ami 7,9 kg-al mérlegelt.

Ezt követte még másik két hasonló méretű ponty, ismét a Cream Dream-re. Ugyan ilyen sima szákolással, semmi akadó, semmi kampózás.

Tudtam, hogy ez kizárólag a szerencse műve. Negyedik alkalommal a Red Army tetszett meg valakinek. Ahogy az előző három esetben most is gyorsan csónakba pattantam, és hamar az etetésem fölött voltam. Már az előtét zsinór egy része is fent volt az orsóm dobján, de korán sem akkora rész, amire én számítottam. A 15 méterből még kb 8-9 méter a víz alatt, ahol a legnagyobb akadó mentes távolság maximum 3 méter. Most kezdődött el, amiről mindenki beszél, aki valaha Pölöskén horgászott, a „melós peca”! A csónak szélén térdelve, egyik kezemben az előtétzsinórom, a másikban a kampó, mind a két kézzel könyékig a vízben, és közben még érzed a halat a szereléked végén, ahogyan próbál megszabadulni a pillanatnyi fogságból. Erre a pillanatra vártam, amit már olyan sokan leírtak, és elmeséltek. Vajon mit tud kihozni az ember az adott szituációból? Megtalálja-e a leggyorsabb módját annak, hogy az akadóból kiszabadítsa a szerelékét, és egy eredményes szákolással nyerje meg a csatát. Vagy a rutinos hal könnyen túljár a horgász eszén, és minimális sérüléssel, vagy esetleg egy horoggal és néhány centi előkezsinórral a szájában távozik, amit az általa oly régóta ismert és napi szinten látott borotvaéles kagylóhéjon egy pillanat alatt elvág. Ez az Ő világuk, itt Ők vannak otthon!! Ilyenkor dolgozik bennünk az adrenalin. Nem vesszük észre, hogy az előtétzsinór egy rossz mozdulatnak köszönhetően játszik könnyedséggel vágja el a szétázott kezünket.

A zsinórom három helyen volt leakadva. A tettes jól tudta mit csinál. Sikerült kiszabadítanom a szerlékemet, és újra felvettem a harcot a hallal, de már csak néhány másodperc erejéig. Jó halnak éreztem, viszont ő nyert. A következő három kapásom ugyan így végződött. A kabátom és a pulóverem ujjából csavarni lehetett a vizet, a kezeim tele voltak vágásokkal és 4 szerelékemet elvesztettem. Ilyen akadós pályán hiba volt az inline ólom. Egy teljesen új szereléket készítettem, aminél az önakasztáshoz, szükséges súlyt egy kő adja, amit egy gumival rögzítek a szerlékhez. A kapás pillanatában a kő kicsúszik a gumiból, és mindenféle teher nélkül folytatódhat a fárasztás. Így a hal nehezebben tudja kirázni a szájából a horgot, és kisebb a végleges elakadás esélye.

Ez a megoldás jónak bizonyult. Az első 48 órában nem változtattam a csalikon és az előkéken sem. A hajszálon maradtak az egy szem 24-es és 26-os golyók. A harmadik napon a szelektálás érdekében megpróbáltam mind a két csaliból a duplát is, viszont ezek órákon át érintetlenek maradtak. Közel 20 halat sikerült fognom, 6 és 9 kg között. Új előkéket kötöttem, aminél a csalikat elengedtem a horogtól több mint 5 cm-re.

Minden behordásnál 6-8 szem bojlit szórtam közvetlenül a horgom mellé. Ahogy teltek a napok egyre több tapasztalatot szereztem, behordás, csalizás, fárasztás, kampózás, szerelék beállítás tekintetében. A Baitrunner elvesztette a tervezéskor kitalált szerepét. Az orsómon kizárólag az első féket használtam. A nyeletőfék maximális ereje is kevés volt ezekhez a nagyon jó erőben lévő halakhoz. Állítottam a kapásjelző érzékenységén és a féket olyan szorosra húztam, hogy a megakasztott hal ne tudja lerántani a botot az állványról, de ne is tudjon 3-4 akadón átrongyolni. Ezzel nagyon sok munkától mentettem meg magamat, és a halvesztéseket is minimálisra tudtam csökkenteni. Ehhez viszont az is kellett, hogy az első csippanás után azonnal a bot mellett legyek. Itt nincsen ideje az embernek öltözködni, készülődni. Aki itt kényelmesre veszi a tempót saját magát szívatja meg. Tudtam, hogy jó helyen vannak a csalik és már éreztem magamban annyi tapasztalatot, hogy végre egy 10 kg feletti hallal is meg tudok küzdeni. A kapás még egy kicsit váratott magára. Már az éjszakára készülődtem, amikor egyet csippant a jelzőm. Azonnal a bot mellett voltam. Egy minimálisan meglazult a zsinórom. Néhány másodperc múlva viszont szépen fokozatosan visszanyerte eredeti feszességét, sőt a botom spicce is kezdett egyenletesen görbülni. Ezt maradéktalanul közvetítette is a jelzőm. Azonnal a csónakba szálltam és már faragtam is le a köztünk lévő távolságot. Egy helyen sikerült leakasztania a zsinóromat a halnak, de szerencsére kampózás nélkül kipattant és kezdődhetett a közelharc. A jó tíz perces kemény fárasztás alatt, néhányszor megforgatta a csónakot, bevetett mindent, hogy megszabaduljon tőlem. Szerencsére az általam évek óta használt mugga ismét tökéletesen akadt, és az összehangolt felszerelésemmel felőröltem a töves erejét. Boldog voltam. Ismét egy 10 kg felett halat adott a Red Army! Egy gyönyörű pölöskei tövest!

Kép17

Mérlegelés, fotózás és természetesen fertőtlenítés után azonnal visszanyerte szabadságát. Azon gondolkoztam, hogy a Cream Dream helyett felteszem a Deep Sea World csalit, amit már 5 napja szárítottam. A szárítási idő alatt összesen mintegy 30-40 darabot apránként elszórtam egy új területen, amit többször tüzetesen áttapogattam. Sokszor csinálom a hosszabb pecáim alatt, amikor három fajta csalit viszik magammal, hogy kettőt használok, a harmadikkal pedig csak minimálisan etetek néhány napig és az utolsó 24-48 órában ez kerül a hajszálelőkére. Most is ez volt a tervem. Már el is készítettem az új előkét.

A majdnem négy napja tartó elég mozgalmas és „melós peca” után úgy gondoltam, hogy legyen inkább kevesebb kapásom, de hátha sikerül összeakadnom a tó egy igazán öreg példányával, ezért két szem 30 mm-es bojlit kínáltam fel, egy saját kézzel élezett 2-es mugga társaságában 20 cm-es előkén.

Az utolsó pillanatban a Cream Dream is megmutatta, hogy ott a helye a csalis táskámban. Szintén egy 10 feletti pontyot köszönhetek neki.

Elkezdődött az utolsó 24 óra. A nap kisütött, a szél lengedezett és teljesen eltüntette az előző napi áztató eső nyomati. A stégen üldögéltem és a fényképezőgépem keresőjén keresztül pásztáztam a tájat. Próbáltam minden számomra fontosat, és szépet megörökíteni. Éppen a Deep Sea World csalis szerelékem zsinórvezetőjéről szerettem volna egy képet készíteni, amikor a benne lévő zsinór megfeszült és már visított is a jelzőm. Ezt a szereléket a szektorunkat jelző bója vonalában helyeztem el az akadók elé kb. 5 méterrel. Folyamatos húzós kapás volt. Szorítottam a féken a csónakmotort maximumra állítottam és próbáltam megfékezni a halat. Nem sok sikerrel. Jóval a bója mögött értem utol. A védekezéséből, és az erejéből ítélve a túra halával hozott össze a sors. A szerencse velem volt, mivel az akadó helyett a nyílt vizet választotta a menekülési útjának. Sokszor megforgatta a csónakot, több alkalommal húzta bele a botom első tagját a vízbe, de sajnos nem sikerült felhúznom az itt már 3-4 méteres vízből. 10-15 percig tartottam egy akadó mentes helyen és az egyik pillanatban a zsinórom meglazult. Az előtét zsinórom elszakadt. Lehet, hogy az előző fárasztások közben megsérül valamikor, amit nem vettem észre. De az is lehet, hogy nem véletlenül választotta az általam nyílt víznek vélt területet a menekülésre. Soha nem fogom már megtudni, mi történt. Ez az Ő világuk, itt Ők vannak otthon.

Az öt nap alatt Petyának sajnos csak egy kapása volt, egy kicsi 80 cm körüli harcsát sikerült fognia. A csúcsragadozók sajnos most nem voltak aktívak. Talán az ívási időszakuk szólt bele a táplálkozásukba, vagy a frontos májushoz képest elég hűvös idő húzta vissza a táplálékhalakat a mélyebb részekre, és ezzel együtt a harcsákat is. Nem tudjuk. Viszont azt igen, hogy nem ez volt az utolsó pölöskei horgászatunk.

Üdvözlettel: Szedlák Zsolt
Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal