Bokod

Sziasztok
Iden is mint mindig az egyesületi vizemen kezdtem a horgászatot
Március 15-17 én jutottam ki először.
Idöjárás nem épp a legszebb arcát mutatta ,erős néha viharos szél volt jellemző a 2 nap alatt.
Etetni csak bojlit és pelletet használtam. Redarmy bojlival es Monster-Fish-el csaliztam horgaimat.

Bővebben...

Várpalota S2 – Éljen a nomád élet

Az elmúlt pár hétben nem igazán sikerült part közelbe kerülni, de mikor tudatosult bennem, hogy hosszú hétvége következik, egyből csak az járt a fejembe, hova lehetne menni egy több napos túra erejéig. Sajnos a mivel igen későn eszméltem, így a legtöbb potenciális helyen már csak megmosolyogtak, hiszen hetekkel ezelőtt beteltek a naptárak, így egy egész napos telefonálgatás után egyedül a Várpalotai S2-es tó kecsegtetett némi eséllyel, ott is a 7-es állás volt még szabad, így nem tétováztam tovább, lefoglaltam a maradék helyet.

Bővebben...

TRY HARD TÜTTÖS

Pontyok a víz alatti erdőből
Több mint egy éve foglaltam le a helyet, az utolsó faházat. Több mint egy éve vártam a május 3.-át, hogy kedvenc horgászvizemen tölthessek öt napot. Az időjárás előrejelzést hetek óta figyeltem, az előjelek bíztatóak voltak. Az április végi szokatlan meleg (28-án fürödtünk a Balatonban) miatt bíztam a horgászhelyemben, a sekély vízben. Szóval, a készülődés tele bizalommal, jókedvűre sikeredett. Bojli gyúrás – ez nálam mindig egyenlő a kísérletezgetéssel, idén a már bevált golyók mellé egy újfajta gyógynövényes bojlit találtam ki, aztán Csabi horgászbarátomtól váratlanul érkezett egy nem kis csomag, amelyben a bojliai voltak, próbáljam már ki, Tüttösön is szeretik-e a pontyok?

Bővebben...

Patrik álma

Kormos Patrik csapattársunk álma valóra vált a hétvégén miután sikeresen szákolta ezt a gyönyörű pontyot.

Bővebben...

Mekli Péter Zalacsányból

Végre eljött a tavasz szamomra is igy aprilis elején horgászatra indultunk a Zalacsányi horgásztóhoz. Szerda reggel érkeztünk meg Zalacsányba,az idő reggel még csípős hideg és borult volt,de örültem mivel egészen péntekig volt időm .
"Végre horgászhatok felkiáltással nekikezdünk"
Az előkészületek megtörténtek botok összerakva,tábor kialakítva.

Bővebben...

Bontovai Big Carp Baits Kupa 3.helyen a Cannabis Lake Team


Véget ért a Bontovai Big Carp Baits Kupa melyen kiváló 3.helyezést ért el a Cannabis Lake Team - Karaszi Zsolt /Bojlis Zsolti / és Szalai Gergő/Geri/

Bővebben...

Tavaszi első kapitális halak

A hosszú téli napokon a horgász alig várja, hogy végre kiolvadjanak a tavak, és ha csak pár órára is, de vízparton lehessen. Az első ilyen még fagyos reggeleken igen nehéz jónak ígérkező helyet és megfelelő csalit választani, hogy a még óvatosan táplálkozó és igen keveset mozgó nagy halakat el tudjuk csípni egy fotó erejéig.

Bővebben...

Pátkai Pontyok 2

A következő Pátkai túrára október utolsó hetében kerítettünk sort, péntek estétől kedd délelőttig tartott a peca. Mivel sikerült ismételten azt a stéget elfoglalnom ahol előtte viszonylag jól beváltak az elképzeléseim, így az előző túrához hasonlóan építettem fel a stratégiámat és az etetést is. Két db bója került a kiszemelt helyekre, a 4db szerelék pedig a már megszokott módon, 2db a jobbra lévő bójához egy a fa alá és az utolsó pedig a balos bójára! Az etetést ismételten nem vittem túlzásba, 5-6 szem bojli+ 4-5szem 20mm pellet meg 4-5 marék apró mag került a szerelék mellé minden behúzásnál.

Bővebben...

Végre Tavasz -Vége Horgászunk!!!

Nagyon lassan telt el a tél, és bár voltak késő őszi próbálkozások, a hideg gyakran győzedelmeskedett, így mint sokan mások, alig vártam, hogy végre tavasz legyen, kisüssön végre a nap, és felolvadjanak a tavak. Régi szerelem a horgászat, még gyerekkoromban, amikor járni alig tudtam, megboldogult nagyapám vitt magával és az akkori gyakran látogatott Balatoni környezet, a vízpart és a fogás élménye megtette a magáét! Sajnos a sors úgy hozta, hogy ezt a hobbit az elmúlt években nem tudtam űzni, de 2010 nyarán újra feltámadt a lelkesedés és a lehetőség is adott volt, így beleástam magam a sűrűjébe. Némi kísérletezés, eltévelyedés után a bojlizás tetszett meg leginkább, de mire a felszerelés része összeállt addigra vége lett a szezonnak, így alig vártam az idei évet és hogy újra vízparton tölthessem a szabadidőmet.

Bővebben...

Bányatavi bojlizás

Mindenki találkozott már olyan helyzettel, mikor sejtette, hogy ott vannak pikkelyes barátaink, de valamiért nem hajlandóak felvenni a csalinkat. Ezen esetek megoldása általában a kezünkben van: változtatni, változtatni addig, amíg nem lesz kapás! Ilyenkor minden ötletet bevetünk és az elsőre túl merésznek tűnő csalizási formákkal is próbálkozunk, amelyek normál helyzetben eszünkbe sem jutnak. Lehet, hogy nem fogunk így kapitális halakat, de a kisebb pontyok is ugyanolyan örömet okoznak. Lássuk, hogyan sikerült tavaly nyáron áthidalni ezt az akadályt és becserkészni a pontyokat!

Bővebben...

Novemberi Peca

Novemberi peca Baranya gyöngyszemén Leginkább az országunkban elterülő kisebb-nagyobb vadvizeket keresem meg a horgászataim során, de amikor beköszönt a hidegebb idő és az ismertebb intenzíven halasított vizek partjai is kezdenek kiürülni, akkor mindig, ellátogatok ez utóbbiakra is, hátha sikerül valami szebb pontyok a partra csalogatni. A következő pár sorban leírom, mi történt egy ilyen horgászaton... Amikor már sárgulnak a levelek, elég hűvösek az éjszakák és egy-két elvetemült pontyhorgászon kívül nincs senki a parton, akkor szokásunkhoz híven minden évben elmegyünk társammal a Merenyei víztározóra, hogy lencsevégre kapjunk pár őszi pontyot.

Bővebben...

Egy szerelék a hínárban való horgászatokhoz!

Egy olyan szereléket készítek most el lépésről-lépésre ami a hínárban való horgászatot teszi könnyebbé illetve eredményesebbé.

Mire is van szükség egy ilyen szerelékhez?

Bővebben...

Egy hét kedvenc bányavizemen

Szeptember 17-től egy hetet töltöttem egy észak magyarországi bányatavon. 2006. óta járok erre a csodálatos vízre, amelyhez hasonló szerintem nem sok van kis országunkban. Nagyszerű adottságokkal rendelkezik, és ami nagyon szimpatikus, hogy maximálisan óvják, védik a környezetet és a halállományt!

Bővebben...

Ecséd 2011 szeptember

2011 Szeptember első hetében ecsédre látogattunk.Nagyon izgatottan vártam a horgászatot mivel ez a víz igazi gyöngyszemeket tartogat az idelátogató sporthorgászoknak.De már a tavat körülvevő táj a gyönyörű környezet selytette velem nem egy átlagos horgászatban lesz részem ezen az akadokban bővelkedő kristálytiszta tavon.

Bővebben...

A bentai tó rekord története

Mikor eljön az ősz, sokan már csak legyintenek, hogy minek menjünk ki horgászni, úgyis hideg van és nem fog enni a hal... A bojlis horgásznak az átlagnál több felszerelése van és sokaknak nincsen kedvük pár óráért végigcsinálni a ki- és bepakolási tortúrát. Ellenben sosem tudhatjuk, hogy mi fog velünk történni és nem is sejthetjük, hogy a rövid, 6-8 órás horgászat alatt kimagasló eredményt érhetünk el, sőt tórekordot foghatunk és egy emlékezetes horgászatot élhetünk át!

Bővebben...

Merenye 2011

Merenye!

Kicsit késve szombat este érkeztünk meg Merenyére a 6/6 os helyre Csabi barátommal. Mire kipakoltunk besötétedett behúztuk a pecákat találomra és megittunk pár frissitőt és nyugalomra tértünk.Másnap reggel a szomszédaink elmentek így le tudtunk bójázni rendesen és kezdődhetett a horgászat . Radarom segítségével találtam 2 kemény placcot, ilyen kemény placcal még merenyén nem találkoztam de a 3. botomat azt iszapba raktam. Erre a botra a MonsterFish-t csaliztam míg a középsőre pellet került majd az elsőre RedArmy.

Bővebben...

Merenyei 20 kilósok

Mindenki úgy indul el horgászni, hogy nem is sejti, mi is vár rá a vízparton, hiába hiszi azt, hogy nagyon kevés ideje van a kapitális halak kifogására. De milyen is az, amikor minden „összejön", amikor két darab 20+-os halat sikerül fogni és 7 db hal van 15 kg felett? Lássuk, mi is történt!

Bővebben...

Második találkozás a Zalacsányi Óriással

Minden bojlis horgász pályafutásának csúcspontjai a kapitális halak kifogása. Van, hogy éveket kell várni egy ilyen halra, de van, hogy rövidebb idő alatt sikerül szákba terelni egy szebb példányt. De ki gondolná, hogy egy egyéni rekordhalat három hónappal később sikerül kifogni megint ugyanabból a tóból, ugyanazon a helyszínen és a kapások időpontja között mindössze 5 perc van?

Bővebben...

Szerelék akadós pályára

Vannak bizonyos esetek amikor csakis kizárólag a víz alatt lévő természetes vagy mesterséges tereptárgyak vagyis akadók közelében tudunk kapást kicsikarni. De legtöbb estben a megakasztott hal az akadóban köt ki ami sok esetben a hal elvesztését eredményezi. Hiába nem erőltetjük mire odaérnénk csónakkal a halhoz az vagy az előkét,horgot töri vagy tépi el vagy magár tépi le a horogról.

Bővebben...

Kedvenc Amuros szerelékem

Ez a szerelék nem tartozik a legegyszerűben és leggyorsabban elkészíthető szerelékek közé de én úgy gondolom, hogy azt a kevés időt amit a vízparton tudunk tölteni azt olyan szerelékkel tegyük amivel biztosak lehetünk abban hogy a szerelékünk nem szúr gyanút ez esetben az amuroknak. Most egy ilyen szerelék elkészítését mutatom be lépésről lépésre.

Bővebben...

Egy nehezen induló júliusi amurozás története

Úgy július közepe lehetett, amikor egyik békés megyei barátommal kitaláltuk, hogy meg kellene „zargatni" valamilyen holtágon a külföldi vegetáriánusokat. Megegyeztünk, hogy egy körös holtágon találkozunk július 27-én délután, és négy nap négy éjjel lessük néma barátainkat. Na de ne szaladjunk ennyire előre...

Bővebben...

Amurok VS Pontyok

2011.06. Amurok VS Pontyok avagy emlékek a Pécsi Tóról

Délután 3 óra fele érkeztünk meg Barátommal, Péterrel a kedvenc vizünkre a Pécsi tóra.
Mikor kiszálltunk az autóból nagyon erős É-i szél fogadott minket.

Bővebben...

Kedvenc kemény pályás szerelékem 1. rész

Hozzávalok.....

Horog : Gardner Talon Tip 2 es méret
Horogelőke : Krystone QuickSilver 45lb v QuickSilver Gold 35lb

Elkészítéshez szükséges : Fűzőtű ,Olló ,Stopper ,Gumikarika ,Gumikarika stopper/fekete kis műanyag / ,Fémkarika, Bojli......

Bővebben...

Pátkai Pontyok

Október közepén 3 napos túrára indultam a hozzám közzel eső pátkai Róth-tóra. Íme néhány dolog, amit érdemes tudni a tóról: 6,5 ha-os, L alakú tó,mely 2-2,5m átlag mélységgel rendelkezik, de helyenként akad 3m körüli víz. Nem igazán fákkal és bokrokkal tarkított terep, de ennek ellenére sem egyszerű víz, mivel a halak mindig is visszakerültek a vízbe, így igen csak rafináltakká és válogatóssá váltak!

Bővebben...

Egy hét a kedvenc holtágamon Avagy tippek nehéz pályára....

Szeretnék mindenkivel megosztani egy olyan horgászatot amit nehezen vagy talán soha nem fogok elfelejteni.Most bizonyára mindenki arra gondol,hogy 20 és 25 kilós vagy annál nagyobb halak akadtak horogra de ennek a pecának más volt a szépsége.A megfogott halak darabszáma sem nagy,ennél sokkal fontosabb az a tény,hogy hol sikerült horogra keríteni ezeket a halakat,ezt szeretném most elmesélni mindenkinek és ötleteket,tippeket adni egy ilyen jellegű horgászathoz,egy könnyűnek nem nevezhető vízen.

Bővebben...

Carp Aréna a Carp Friend Baits-el

Ez nem egy hangzatos reklám szlogen, bár annak sem lenne rossz! Ebben az esetben arról van szó, hogy Lajosmizse mellett nyílik 2012-ben egy horgásztó, amelyet Jávorka Dani jóvoltából idén vallathattunk egy 48 órás peca keretében.

Bővebben...

Vonalban